A Pentagonban tárgyalt Jászai Gellért, a 4iG vezére
Az üzletember a HUSAT programot és Magyarország űripari képességeit is bemutatta.
Az üzletember a HUSAT programot és Magyarország űripari képességeit is bemutatta.
Ebben a pillanatban is ezrével keringenek a fejünk felett a műholdak, amelyek különböző méréseket, megfigyeléseket végeznek a földfelszínnel kapcsolatban mind kereskedelmi, mind pedig állami megrendelésekre. A piac egyre növekszik, és a HUSAT program révén Magyarország is a részesévé kíván válni.
A hír hatására a vállalat utóbbi napokban ereszkedő árfolyama is magára talált.
Donald Trump második elnöki ciklusa alatt nem látott szintekre emelkedhet az Egyesült Államok és Kína technológiai háborúja, ami kifejezetten kínosan érintheti a kínai 5G-eszközöket előszeretettel alkalmazó európai távközlési cégeket. Köztük van a 4iG is, a céget arról kérdeztük, hogyan érintheti egy esetleges váltás.
A kisebb méretű műholdak gyártásával és teljes körű technológiai hátterével veti meg a lábát az űriparban a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. – mondja Sárhegyi István vezérigazgató, aki emlékeztet rá, hogy a magyar űripar hagyományai Farkas Bertalan űrrepüléséig nyúlnak vissza.
Egyedüli tulajdonosa lett űrtávközlési cégének, amelyben így már nem maradt állami részesedés.